Ismerd meg a sárvári ONYX Luxury-t!

Az AKOMO-val július 22-én látogattunk el, hogy „leteszteljük” a helyet. A prémium apartmanház pároknak, családoknak egyaránt kínál magas színvonalú apartmanokat.

Korán érkeztünk, reggel 8 után már Sárváron voltunk. A városban enyhe volt a forgalom, könnyen lehetett közlekedni. Az apartmanház belső parkolójában tudtunk megállni. A parkolásnak nincs felára, hely pedig minden apartman számára elérhető, így nem kell az utcán parkolni.

Az első benyomás a helyről: beléptünk és a szemnek kellemes színek valamint nagyon jó illat és tisztaság fogadott. A reggelit a vendégek nem minden foglalásnál veszik igénybe, az apartmanok önellátással is foglalhatók. A reggeliző hely (ONYX Garden étterem) jó hangulatú, tágas belső terű és nagy terasszal rendelkezik, amely télen-nyáron elérhető. A gyerekek számára külön sarok van kialakítva, ahol akár tiltott szenvedélyüknek is hódolhatnak (rajzolhatnak a falra). Szalámik, zöldségek, gyümölcs, meleg ételek, műzli, gyümölcslevek, kávé, tea várt ránk a svédasztalon. Maximálisan elégedettek voltunk vele.

 

A reggeli után megnéztünk néhány szobát. Ha megnézitek a videót vagy a képeket, láthatjátok, hogy izlésesen berendezett, tágas apartmanok vannak, jól felszerelt konyhasarokkal. Kettő olyan szoba van, amelynek teraszán jakuzzi is van. Mi egy ilyet próbáltunk ki. Fürdőköpeny, törölköző elérhető volt a szobában, így gyorsan felvettük a fürdőgatyát és irány a víz! Mivel a sárvári fürdő alig 3 percre van, így azt javaslom ne ragaszkodjatok ehhez a szobatípushoz, hanem a jakuzzi nélküli, prémium apartmanok tökéletesek ahhoz, hogy kényelmesen töltsétek el a napokat és a strandolást a Sárvári termálfürdőben élvezzétek. A 3 percet saját tapasztalatból írjuk, mivel bérelhető kerékpár is és azzal mentünk. Mondjuk sétálva sem lett volna sok idő. Ez a szakasz még kisgyerekekkel is megoldható sétatávolság, hiszti nélkül

 

A ház alsó szintjén egy nyugalomsziget található. Szaunák, pihenőtér segít a teljes ellazulásban azoknak, akik esetleg üzleti úton vannak és a nap végén kikapcsolódnának.

Összességében elmondható, hogy az eddigi apartmanházak közül, amelyekben jártunk, az ONYX könnyedén került a Top 3-ba. Igényes, jó ízléssel berendezett, kényelmes apartmanok, kedves személyzet, a vendégek igényeihez alakított kiegészítő szolgáltatások várnak rád. Mi kipróbáltuk, most Te jössz!